SIKERTÖRTÉNETEK

Akik már tudják…

Örömmel adom közre ügyfeleim munkámmal kapcsolatos tapasztalatait, visszajelzéseit.

Ha te is szeretnél velem fejlődni, vedd fel velem a kapcsolatot idekattintva.

Andreát azért kerestem meg, mert fiatal pályakezdőként egy kissé elveszettnek éreztem magam, kerestem, hogyan építsem fel a karrieremet és milyen irányba menjek tovább, hogy az összhangban legyen velem és az életcélommal.

A 12 izgalmas  coaching alkalom során hétről hétre fokozatosan dolgoztunk a különböző témákon közösen. Az alapoktól kezdtük, és együtt megtaláltuk, hogy milyen elakadásaim (félelmeim) vannak, amelyek  eddig visszatartottak. Andrea segítségével olyanokra is rábukkantunk, amelyekre  talán sosem gondoltam volna. A közös munka során feltártuk milyen főbb értékek mentén szeretném élni az életemet valóban boldogan. Ez elsőre egyszerűnek tűnik, de nagyon fontos volt ahhoz, hogy olyan irányt tudjunk meghatározni, ahol hosszú távon is jól fogom érezni magam. Andrea kérdései és a kapott feladat hamar rávilágítottak, hogy ez a terület is sokkal szerteágazóbb és mélyebb, mint elsőre gondoltam. Egy személyiségteszt segítségével megismertem a saját erősségeimet, amelyekre építhetek a jövőben.

Végezetül a fentieket felhasználva célokat tűztünk ki, hogy a következő 3-5 éves időtávon mit és hogyan szeretnék elérni. Andrea nem csak egy coach, hanem egy inspiráló útitárs volt abban, hogy tisztábban lássam, hogyan építsem fel a karrier életutamat úgy, hogy az összhangban legyen a személyiségemmel, az erősségeimmel.

Andrea a teljes folyamat során olyan gyakorlatokat hozott és olyan kérdéseket tett fel, amelyek segítettek megtalálni a válaszokat a kérdéseimre. Köszönöm a közös munkát! És egyúttal mindenkinek, aki úgy érzi egy lökésre van szüksége az életében, jó szívvel tudom ajánlani Andreát!

Czeglédi Barna

Business Analyst

Andi profi coach. Ajánlom mindenkinek. De nem csak azért, mert profi és szakmájának csínját-bínját ismeri, hanem főleg azért, mert emellett valóban segíteni szeretne ügyfelének, valóban figyel rá és csalhatatlan érzékkel tudja, mikor váltson más módszerre, túllendítve az elakadáson.

Nagyon szereti, amit csinál és nagyon szeret segíteni – ennél több nem is kell ahhoz, hogy nagyon jó coach legyen 🙂
Nekem sokat segített a munkámhoz fűződő feszültségek oldásában, észrevétlenül jobban lettem a coaching alkalmak után. Köszönöm Neki!

Kajuk Boglárka

osztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium

A számomra korábban még ismeretlen vezetői szerep megannyi kérdésével fordultam Andreához. A program végeztével azonban számos olyan kérdésre is választ kaptam, melyek aztán hatalmas változást hoztak az életembe, nem csak szakmai téren.

Nagyon tetszett, hogy a program során alkalmazott módszereket közösen választottuk ki, hogy Andreának mennyire naprakész és  mély tudása van a sokféle „coaching iskolát” illetően, és hogy azokhoz mennyire reálisan tud viszonyulni. A találkozások során alkalmazott módszerekkel életem külső szemlélőjévé válhattam, és ez segített felismerni, miben lehet és tudok is változtatni ahhoz, hogy elégedettebb és türelmesebb legyek olyan helyzetekben vagy tényekkel szemben, melyeket korábban meglehetősen bosszantónak éltem meg. Az ülések óta megszűntek az ezekből, illetve egyéb stresszes helyzetekből adódó fizikai tüneteim, így például az azonnal jelentkező fejfájásaim. Mindezért mérhetetlenül hálás vagyok Andreának, és mindenkinek csak ajánlani tudom az ő coaching programját.

Csató H. Enikő

osztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium

Andinál/Andival vettem először részt coachingon, ahol én végül munkakereséssel kapcsolatos célt választottam, de úgy gondolom, hogy Andi szinte bármilyen témában tudott volna segíteni. Ez egy nehéz, de szép időszak volt számomra. Nehéz, mert nem mindig egyszerű belenézni őszintén magamba és ezt követően azzal szembenézni, de Andi a teljes folyamat alatt támogatott – többek között – a jelenlétével, a magyarázataival, kiegészítéseivel, és természetesen a kérdéseivel, amik elől ott és akkor nem lehetett és nem is akartam kitérni, sőt még az általam legnehezebbnek megélt kérdésekre is sikerült elfogadható válaszokat adnunk. Számomra az is nagyon pozitív volt, ha kértem a véleményét, akkor ettől sem zárkózott el, mindig szívesen megosztotta velem, mindemellett tiszteletben tartotta azt is, ha nem igényeltem ezt. Szép, hiszen számtalan olyan szembesítést kaptam, amelytől az alkalom után megkönnyebbültem, sőt a mai napig bennem élnek, és a korábbi kételyeim azóta sem jöttek elő. Az alkalmak során volt olyan, amire már készültem előre, de akadt olyan is, amire nem, vagy kevesebbet. Én úgy tapasztaltam, hogy mindkettőnknek könnyebbek voltak azok az alkalmak, amelyekre legalább már egy viszonylag konkrét témával, kérdéssel érkeztem, mert így megvolt a kiinduló pontunk, és nem kellett arra időt áldoznunk, hogy megkeressük az adott alkalom nullpontját. Mindenkinek csak ajánlati tudom, hogy készülten menjen az alkalmakra.

Végül, de nem utolsó sorban Andit csak ajánlani tudom: felkészült, segítőkész, számos módszert ismer, melyek közül mindig a témához és az illető személyiségéhez leginkább passzolót választja ki, sőt menet közben is módosít a módszeren/újat próbál ki, ha a korábbi nem vezetett olyan eredményre, amit mindketten el tudtunk volna fogadni vagy mert ilyen jellegű kéréssel fordultam hozzá. Nyitott, rugalmas, eredmény-orientált (a partnerrel együttműködve), kitűnően tartja a fókuszt az alkalom témáján.

Megítélésem szerint a folyamatom eredményes volt, bár még a kitűzött célt nem értem el, de a magamnak adott határidőig még van idő.

Kiss Erika

közgazdász

Munkahelyemen lehetőséget kaptam arra, hogy részt egyek egy coaching folyamatban.  Mivel korábban csak kevés információm volt arról, hogy miben segíthet egy coach, kíváncsian vártam az első találkozást. A folyamat felülmúlta a várakozásaimat: minden alkalom tartogatott számomra felfedezést, és akár meglepetést is önmagammal kapcsolatban.  Andrea személyében egy nagyon nagy (élet)tapasztalattal, szakmai tudással rendelkező coachot ismertem meg, aki a mellett, hogy bölcsen és türelemmel terelgetett önmagam megismerésében, segített számos, személyre szabott technika, eszköz elsajátításában, amelyeknek nemcsak a munkámban, hanem a magánéletemben is hagy hasznát veszem: saját működési alapelvem tudatosításával szakmai, és „emberi” elvárásaim összeegyeztetése; vezetői szituációkban a fókusz megtalálása; belső motivációs technikák felismerése és fejlesztése;  feladataim elvégzése közben a tudásom legjavának kiaknázása. Úgy érzem, ezekkel az eszközökkel olyan segítségeket kaptam, amivel könnyedebben és hatékonyabban küzdök meg a szakmai és magánéleti kihívásokkal. Hálás vagyok odafigyeléséért, rugalmasságáért, türelméért, éleslátásáért, amely megteremtette a lehetőséget, hogy tizenkét alkalommal tizenkét felejthetetlen utazáson vehessek részt!

Brincken Marianna

osztályvezető, Miniszterelnökség

Andit egy személyes témával kapcsolatban kerestem meg: amikor a kisfiam elkezdte a bölcsődét, lelkileg és fizikailag is belebetegedtem. Nem gondoltam, hogy ez nekem ekkora nehézséget fog okozni, de bármennyire is igyekeztem, nem tudtam a lelkemnek is megnyugtató megoldásra jutni. Ekkor kértem Andit, hogy segítsen nekem helyretenni azt, amit helyre kell tennem ahhoz, hogy meg tudjak nyugodni…

Andi nagyon rugalmas volt, s hozzám alkalmazkodva egy skype-os coaching ülést beszéltünk meg. Korábban is vettem már részt coaching ülésen, így nagyjából volt egy elképzelésem arról, hogy mire számíthatok. De Andinak így is sikerült meglepnie! A megértést, támogatást és figyelmet sugárzó kérdései mellett egy rövid vezetett meditációt is hozott nekem, ami lehetőséget teremtett, hogy egy más szempontból is ránézzek akkori helyzetemre és önmagamra.
A beszélgetés végére oldódott a bennem lévő ellenállás, s megszületett a megoldás, ami azóta is működik.
Nagyon köszönöm, Andi!

C. Erzsébet

A coaching folyamatban friss diplomásként vettem részt, és a fő témánk az életszakaszomhoz szorosan kapcsolódó hivatás kérdése volt. Andi a coaching alkalmakon olyan közeget teremtett, ahol nyíltan tudtunk beszélgetni bármilyen felmerülő témáról.
Rugalmas volt, de mégis egy keretet adott a beszélgetésnek, annak érdekében, hogy az a megfelelő irányba folyjon. Könnyű volt egészen különböző témákat megosztani vele, és mind emberileg mind szakmailag számomra nagyon releváns megvilágításba helyezte az adott szituációkat. Szakmai szempontból nagyon tág  körben mozog, sokféle módszert alkalmaztunk, igyekezett megtalálni a nekem legmegfelelőbbeket. Semmi nem volt kötelező és valóban azt éreztem a coaching alkalmak során, amit a legelső alkalom elején elmondott, hogy itt nincsenek elvárások. Úgy gondolom, hogy ennek a közegnek a megteremtése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeres coaching folyamatot zártunk. A fő témához kapcsolódóan sok kisebb téma felmerült, melyekben mind rövid, mind hosszú távon hasznosítható tapasztalatot kaptam. Rövid távon döntésképességben, magabiztosságban segített.
Ha szükségét fogom érezni, ismét Andit fogom választani.
O. Réka

Consultant, Invendor Ltd.

Cégünkkel múlt év végén épp egy hullámvölgyben kirándultunk. Éreztem, jó lenne olyan valakivel megbeszélni a helyzetünket, aki nincs benne a mi napi rutinunkban és esetleg frissítő ötletekkel tud segíteni.

Andreáról tudtam, hogy sokat foglalkozott vállalkozás fejlesztéssel, marketinggel és tanácsadással, ezért megörültem amikor egy találkozásunk alkalmával felajánlotta, hogy üljünk le és nézzük át a céges ügyeket.
Egy coaching folyamatot ajánlott, amiről keveset tudtam, de megbíztam a választásában és kíváncsivá is tett a dolog.

Kezdetben kicsit furcsa volt, hogy szinte végig egyedül én beszéltem, de így közben észrevettem olyan összefüggéseket is, amik talán egy szó szerint vett beszélgetésben elkerülték volna a figyelmemet.

Andrea rövid, lényegre törő kérdései után nem volt más választásom, mint néhány órás hangos gondolkodás (és némi mellébeszélés 🙂 után önállóan megtaláljam és kimondjam a jelenlegi helyzet okait és tudatosítsam a lehetséges megoldásokat.

Kiderült, a figyelem és a szükséges idő megadása a vállalkozások terén is csodákra képes.
Tetszett a célirányos, tárgyszerű megközelítés és a rugalmas hozzáállás is.

Ringer Lajos

ügyvezető igazgató, Vilcomp Kft.

Kettős érzéssel vágtam bele ebbe az utazásba. Egyfelől kíváncsi voltam, de közben kicsit szkeptikus is. Utólag visszatekintve ez talán abból fakadt, hogy nem tudtam mit is jelent az, ha coacholnak valakit.
Andi nagyon kedves, megértő, nagy tudású, segítőkész személy. Tudtam jó helyen vagyok!
Számomra különösen pozitív volt az, hogy személyes témával mentem, és meg tudtam neki nyílni – a bizalom kezdetektől megvolt – és éreztem, mindenben támogat. És ami különösen jó?! Ez a támogatás mai napig megvan!
Ez egy olyan utazás volt, ahol saját magam megismerése mellett egy barátot is kaptam, akihez bármikor fordulhatok!

Kiss Dorottya

egyetemista

Régóta ismerjük egymást Andival. Tudtam, hogy coach, de igazából nem nagyon tudtam, mit is jelent a coaching. A vezetői kinevezésemkor éreztem, hogy szakértő segítségre van szükségem a számomra még ismeretlen vezetői feladattal kapcsolatosan felmerülő nehézségek megoldásában. Biztos voltam benne, hogy ő tud nekem segíteni.

Egy 12 alkalmas vezetői coachingra jelentkeztem, de bármilyen témában tudott nekem segíteni. Nem egy területre (vezetői coaching) vonatkozóan folytattuk a beszélgetéseket, hanem a személyiségemmel kapcsolatos kérdésben is (pl. önismeret, önelfogadás). Azt tapasztalom, az egész személyiségem fejlődött a beszélgetések során, nem csak a vezetői képességem. Például nyugodtabb, türelmesebb, elfogadóbb lettem a hétköznapokban is. Vezetői munkámat a beszélgetéseink során kidolgozott egyéni módszerekkel sokkal hatékonyabban végzem.

Rendkívül képzett, sokoldalú coachnak tartom Andit. Szakmai felkészültségével, segítőkészségével, támogatásával minden kérdésemre, problémámra személyre szabott megoldási lehetőséget kaptam.

A beszélgetéseinknek köszönhetően új ismeretekkel bővültem, rengeteg felismeréssel lettem gazdagabb, sokat fejlődtem.

Mindenkinek ajánlom coaching programjait, akinek problémája van az élet valamely területén, vagy „csak” fejlődni szeretne!

M. Edit

osztályvezető

12 alkalomban egyeztünk meg Andival és bár nem így terveztük, mégis egyszerre két párhuzamos témán is dolgoztunk. Üzleti és magánéleti coachingban is részem volt, mivel abban az időben mindkettő nagyon erőteljesen hatott a teljesítményemre, életemre.

Két éve kezdtem el vállalkozni, és azóta nyughatatlan vagyok. Folyamatosan a vállalkozásom fejlesztésén töröm a fejem, amiben nagyon hasznosnak bizonyultak a coaching alkalmak Andival. Végig stabil és megbízható keretet adott és nagyon jó megoldásokra találtam végül. Türelmes, kedves és megértő volt, barátként váltunk el a megbeszélt időkeret után. Örülök, hogy őt választottam és köszönöm a támogatást, amit mindvégig kaptam tőle.

Karosi Roland

üzletember

Egy véletlen folytán nyílt lehetőségem, hogy a munkahelyemen vezetői coachingra jelentkezzek, így kezdődött a közös munkánk Balassa Andreával.

A célom az volt, hogy csökkentsem a stressz jelenlétét, hogy jobban tudjam kezelni azokat a helyzeteket, amelyek feszültséget generálnak az életemben. Bár ez egy munkahelyi coaching volt, azért jócskán kihatott a magánéleti területekre is.

Andi nagyon kedves ember, nekem könnyű volt vele beszélgetnem, meg tudja teremteni azt a légkört, amiben igazán jól lehet együtt dolgozni. Szakmailag is kiváló, abszolút személyre szabott módszerekkel segíti a folyamatokat. Így rövid idő alatt is nagyon eredményessé vált a közös munka.

Sokat fejlődtem, és olyan módszereket tanultam, amelyek azóta is könnyebbé, jobbá teszik a mindennapjaimat. Hetek-hónapok múlva is eszembe jut egy-egy beszélgetésünk, és így utólag, hosszútávon is nagyon hasznosnak találom, hogy részt vehettem ezen a coachingon. Számomra annyira bevált, hogy azóta több kollégámnak is figyelmébe ajánlottam, és náluk is jól működik.

Kabai Anikó

főosztályvezető, NGM

Munkahelyemen nagy hangsúlyt fektetnek a vezetők fejlesztésére. 2017-től már a vezetői coaching is színesítette a képzési palettát.

Bevallom, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy a coaching miként „hat” az emberre, hogyan képes bizonyos változtatások megtételére, elérésére. Balassa Andrea azonban a 3 hónapos coaching folyamat során olyasmiket hozott ki belőlem, amire korábban álmomban sem gondoltam volna.

A coaching során felvetett, azelőtt megoldatlan problémáim (stresszkezelés, tökéletességre törekvés, megfelelési kényszer) korábban nagyon sok energiámat szívták el, és bizonyára az egészségemnek sem tettek túl jót. Andrea  a saját magam által több évtizede emelt falakat segített lerombolni, miközben felépített bennem egy teljesen megváltozott gondolkodásmódot. A coaching alatt megtanult új viselkedésmódokat azóta is használom, mind a munkám során, mind pedig a magánéletben, kollégáim és a családom nagy örömére 🙂

Nagyon sokat köszönhetek Andreának, azáltal, hogy megtanított másként látni a világot. Kedves, empatikus személyiségével (bár hallatlanul kemény is tud lenni, amikor szükség van rá) egy új világot nyitott meg előttem.

Takácsné Polgár Alice

osztályvezető, Miniszterelnökség

Pluhár-Schaf Ibolya vagyok, 45 éves, kisgyermekes anyuka, civil központ vezetője – diplomám szerint tanár – egyébként projektmenedzser. Olyan alapvető kérdések fogalmazódtak meg bennem az egyesületünk működésével kapcsolatban, amelyekre nem kaptam megfelelő választ, segítséget, vagy nem volt igazán kivel megosztanom.

Andival más területről ismerjük egymást (Integral Tai Chi), és nagy örömmel ugrottam bele a coaching folyamatba, amelyről most látom, mennyire másnak képzeltem el előtte. Az elején kevésnek találtam a 10 alkalmat, és az 50 percet – a végén már én kértem, hogy lassítsunk, mert olyan mélyek és aktívak a változások bennem, hogy „utol kellett érnem magam”.
Végig megértő odafigyelést kaptam, támogató mankókat, olykor nagy csendeket, hogy ne álljak meg, hanem merjek a VÁLTOZÁS ÖSVÉNYÉre lépni. Számomra olyan erősek voltak a beszélgetéseink, hogy többször ült csend a fejemre a nagy felismerésekkel kéz a kézben. Mind a civil területeken felbukkant témákra, mind a magánéletemben zajló folyamatokra rá tudtunk nézni és határozottan állíthatom, hogy IGEN, megérte belevágni, mert válaszok, megoldások születtek, amik megváltoztatták az életemet és engem is! Csak köszönetemet tudom kifejezni mindezért!
Pluhár-Schaf Ibolya

egyesületi elnök, projektmenedzser

Őszintén szólva, nem tudtam, hogy mit jelent a coaching. Egyfajta mentorálásként gondoltam rá, amikor hallottam róla korábban. Miután elkezdtem Andinál a coaching folyamatot rájöttem, hogy ez annál sokkal több. Egyszerre a barátom, aki meghallgat, közben egy mentor, aki lendületet ad, ha elakadok, és egyfajta pszichológus is, aki mélyre lát bennem és képes segíteni.

Az első alkalom után tudtam, hogy jó helyen vagyok. Kitűztem egy célt, amit el akartam érni és Andi segítségével úgy érzem a 6 alkalom után elértem ezt. A vele töltöttöt idő számomra tanulás, fejlődés és kikapcsolódás volt egyben. Bizton állíthatom, hogy ma az ő segítségével tartok ott pályámon, ahol tartok.

Majzik Dávid

Budapesti Műszaki Egyetem Management Szakkollégium elnöke

Amikor jelentkeztem csak az elnevezést ismertem. Azt gondoltam, felsorolom, hogy milyen olyan nehézségekkel szembesülök vezetőként, amelyeket nem tudtam megoldani saját magam, és amelyeknél féltem, hogy a megoldás hiánya a szervezeti egység munkája eredményességének rovására mehet. Vártam, hogy a coach majd megmondja a „tuti”-t. Nem ez történt. Magam jöttem rá, hogy a szóban forgó kihívásokat milyen módszerekkel tudom kezelni.

Ez a folyamat nem ment volna Andrea nélkül, aki végigsegített a felismerésekhez vezető úton, és továbblendített, ha elakadtam. A coachingon szerzett felismerések és módszerek segítségével eredményesen tudtam kezelni a felmerült konkrét problémákat, és e megoldási módszerek más helyzetekben is használhatók lesznek.

H. Eszter

Miniszterelnökség

Az elsők között vettem részt Andi coaching-ján, ami kifejezetten érdekes helyzet volt, hiszen egyrészt évek óta ő az Integrált Tai Chi oktatóm is a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. Ez a kapcsolat azonban nagyon hasznos volt az alkalmaink során. Másrészt az ezt megelőző időszakban fejeztem be egy másik, spanyol cégem képzési, fejlesztési tervében szereplő hosszabb coachingot, ami azonban angolul zajlott. Így alkalmam volt megtapasztalni a nyelvi, kulturális különbségeket is.

Andival nagyon könnyen meghatároztuk a céljainkat (multinacionális cégnél korábban operatív vezetőként, jelenleg azonban nem vezető, de szenior pozícióban milyen fejlődési lehetőségek vannak, lehetnek), amiket az alkalmaink alatt teljesen és alaposan körbejártunk. Andi nagyon jó érzékkel vezette, szükség esetén “tartotta kordában” beszélgetéseinket, rávilágítva az adott problémára, illetve a következő lépcsőre, további irányra. Tette ezt nagyon nagy hozzáértéssel, humánummal, tapintattal és bölcsességgel. Az ott szerzett tapasztalatokat azóta is használom, egy része azonnal beépült, a másik része főként döntés helyzetekben jön elő (passzív tudásként, tapasztalatként tudok ezekhez nyúlni).

Fejlesztési programjait ajánlom mindazoknak, akik a multinacionális környezet adta lehetőségek mellett, helyett szeretnének céljaiban talán nagyon hasonló, de felfogásában teljesen más képzésen részt venni.

Szűcs Tamás

Business Technical Consultant, Telefónica Business Solutions

2018 tavaszán GYED-ről tértem vissza a munka világába. Két gyermekes anyukaként bizonytalan voltam benne, hogy szakmailag tényleg a helyemen vagyok-e. Ekkor vettem részt Andinál egy tíz alkalmas coaching folyamaton. Az üléseinket mindig nagyon vártam, bár bevallom nem volt mindig könnyű mélyre ásni magamban a válaszokért. Andival tisztáztuk, hogy mit jelent számomra a hivatás, mit várok tőle és áttekintettük a karrier utamat. Rengeteg felismeréssel gazdagodtam. A folyamat végére nyugvópontra került bennem ez a kérdés és sok minden letisztázódott bennem. Helyére kerültek a dolgok. Arra jöttem rá, hogy elégedett lehetek az eddig elért eredményeimmel és bár nyitott vagyok a változásra is, de alapvetően a helyemen vagyok. Nagyon jól esett nekem Andi empatikus, 100%-os, értő figyelme, szeretetteli és támogató hozzáállása. Végig azt éreztem az ülések alatt, hogy Andi rám hangolódott és remekül segített nekem eljutni a saját megoldásaimhoz.

Cs.V. Bori

projektmenedzser

Hírlevél

Adatkezelés, ÁSZF

Ajánlások

Telefon: +36-30/931-51-53  E-mail: andrea@cegtrend.hu  Kontakt: Balassa Andrea, Budapest

Figyelem! Ha böngészőjében engedélyezte, akkor oldalaim sütiket használnak a felhasználói élmény növeléséhez.

Copyright © 2017-2023 CégTrend | Balassa Andrea